Főnököm meglepő kérése

Amikor én elkezdtem a jelenlegi munkahelyemen dolgozni még fogalmam sem volt arról, hogy közel tizenöt év után még mindig itt fogom tengetni a mindennapjaimat, és persze ez semmi másnak sem köszönhető, mint annak, hogy tényleg nagyon szeretek itt dolgozni és tényleg hihetetlen jó csapat gyűlt össze az évek folyamán. Én a főnököm jobb keze vagyok már közel öt éve. Nem könnyű egy vezérigazgató mellett helyt állni, és azt sem mondanám, hogy mindig leányálom az a feladat, amit kioszt, de amikor a munkámnak eredménye és sikere van, akkor pedig az ember öröme felbecsülhetetlen. Éppen ezért nem is bánom hogy ha valami különleges dologgal vagy feladattal bíznak meg.

Persze azért legutóbb, amikor a főnököm arra kért meg, hogy nézzem meg, hogy van-e a környéken homlokrakodó eladó azt sem tudtam hogy hogyan nézzek rá vissza, hiszen a cég profiljába egyáltalán nem vág bele ez a gép, azonban bíztam benne, annyira, hogy biztosan nem véletlen kérdezi és nem véletlen kér meg engem, hogy nézzek utána a feladatnak, ezért tényleg mindent megtettem, hogy a beszerzéshez a lehető legjobb csapatot találjam meg, és így leltem rá az Umwelt csapatára, akikben nem csalódtunk.

Ez a kis csapat ugyanis hihetetlen gyorsan és hatékonyan segített abban, hogy olyan biztos működést és eredményeket nyújtó, megbízható és minőségi homlokrakodó kerüljön igazán jó áron a céghez, hogy biztos vagyok benne, hogy a jövőben bármilyen hasonló beszerzésre lesz szükség, csak őket fogjuk felkeresni. Már pedig valószínű, hogy az üzletág bővítés során nem csak ez az egyetlen egy gép lesz az, ami szükségessé válik. Már most hallom, hogy valószínűleg egy eladó gréder is szükséges lesz pár hónapon belül. Az élet úgy szép ha zajlik, én pedig annak örülök hogy bármilyen beszerzés már igazán könnyű feladat lesz az umwelt csapatával.