A megmentő csapat

Amikor pár évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy több évtizedes éves tanári pályámat feladva pályát módosítok, hatalmas változást vállalva, ami életem minden területét áthatja, még nem igazán voltam tisztában azzal, hogyan ez a döntés milyen kihatással lesz életem további szakaszára. Mégis, minden bizonytalanság ellenére bíztam a képességeimben, és határozottan vállaltam a változtatás nehézségeit. Szükséges volt ugyanis olyan állás után nézni, ami több bevétellel jár, mint a tanári állás.

Minden képpen alkotói tevékenységben gondolkodtam. Így találtam rá egy olyan helybeli lehetőségre, amelyben a gyerekek nevelése is megmaradt. Ez volt a községi könyvtárban a művelődés szervezői állás.

Ehhez viszont olyan telefonkészülékre volt szükségem, amivel biztonsággal tudok minden funkciót elérni, gyorsan, megbízhatóan működik. Több napos keresgélés után rájöttem, hogy ezek a telefonok bizony nagyon drágák. Ekkor jutott eszembe, hogy a régi készülékem még teljesen jó állapotban van, csak számomra kissé elavult. Az értékesítése következtében anyagi segítséget tudok előteremteni az új telefonom megvásárlásához.

Ehhez nyújtott nekem segítséget az almabazar.hu csapata, akik használt iphone felvásárlásával is foglalkoznak. Egyik jó ismerősömtől megtudtam, hogy a szervízben beveszik a régebbi készülékeket, szervízelik azokat, ha kell fel is újítják őket, ezek után pedig új gazdát keresnek a telefonoknak. Nem elhanyagolható az a tény, hogy mindezt nagyon megbízhatóan teszik, hiszen az árak mindenki számára megfelelőek.

Ebből adódik, hogy én is jó árat kaptam a régebbi készülékért, aminek következtében az új készüléket is be tudtam az almabazar csapatának segítségével szerezni. Úgy vélem, hogy mindazoknak meg kell ismerni a csapatot, akik, iphone vásárlás vagy használt iphone felvásárlás keretében szeretnének új, vagy kevésbé új telefonhoz jutni.